MSZP: a kormány csak károkat okoz

A szociális szférában és az oktatásban is csak károkat okozott a kormány az elmúlt három és fél évben – vélik a szocialisták. Sós Tamás és Korózs Lajos arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormánypárti oldal ígéretei nem valósultak meg, sőt szerintük ellehetetlenítették a felsőoktatást, káoszt okoztak a közoktatásban, intézkedéseikkel elérték, hogy mára négymilliónál is több ember él a létminimum alatt.

Költségvetési tételként kezelték az oktatást, ezen a területen jelentős megszorításokat alkalmazott a kormány az elmúlt 3 évben – mondta dr. Sós Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő. 2010-hez képest mára 10 milliárd forinttal kevesebbet adtak a felsőoktatásra. A politikus hozzátette: kaotikus a közoktatás helyzete is, a szakképzési hozzájárulást pedig a felére csökkentették. Sós Tamás azt mondta: az MSZP vállalja, hogy jövőre kormányra kerülve minden hallgató ingyenesen kezdheti meg tanulmányait a felsőoktatásban. Korózs Lajos szerint a gazdagoknak kedvez, a szegényektől elvesz a kormány; ma négymilliónál is több ember él a létminimum alatt az országban. Az MSZP Országos Elnökségének tagja azt mondta: három év alatt 300 milliárdot vontak ki a szociális ellátás és ugyanennyit az oktatás rendszeréből. A szocialista politikusok szerint kormányváltást követően az MSZP a gazdagokra több adót vet ki, újraszövi a szociális hálót, visszaemeli a csökkentett segélyek összegét, felszámolja a gyermekéhezést.