Semmire nem jut kevesebb

Semmire nem jut kevesebb 2014-ben, mint tavaly – foglalta össze a jövő évi költségvetést Egerben Kövér László. Az országgyűlés elnöke sajtótájékoztatón eredményesnek értékelte a kormány első három és fél évét. Azt mondta: egy jól megkezdett utat kívánnak folytatni a választások után is.

Gyertyagyújtással emlékezett az ötvenhatos sortűz áldozataira Kövér László, aki az országgyűlés elnökeként most először látogatott Egerbe. A Polgárok Házában sajtótájékoztatón összegezte a Fidesz utóbbi három és fél éves munkáját. Elmondta: a kormány sikeresen elkerülte a csődöt és három százalék alá sikerült szorítani az államháztartás hiányát is. Hozzátette: az erőfeszítések meghozták eredményüket és ezt tükrözi a 2014-es központi költségvetés is.
Az elnök kifejtette: az egészségügyre 10 százalékkal jut több forrás, mint tavaly, az oktatásügy 12 százalékkal kap többet, a közbiztonságra 6 százalékos többletforrást fordítanak majd, a gazdaságfejlesztésre pedig 7 százalékkal különítenek el többet a központi költségvetésből 2014-ben. Kövér László arról is beszélt, hogy a kormány bizakodással várja a választást, ám korántsem tekinti lefutottnak azt. Bíznak a sikerben, egy jól megkezdett utat kíván folytatni a Fidesz.