Őry Csaba: Az unió nem egy külső hely, mi magunk vagyunk

Az unió nem egy külső hely, mi magunk vagyunk – ezt Őry Csaba európai parlamenti képviselő mondta a polgárok háza Egri Csillag Szalonjában. A Tavares-jelentést ideológiai alapúnak nevezte, amely nagy politikai vihart kavart, de nincs jogi következménye. Úgy látja: hazánk megítélése sokat romlott az unión, még a Néppárton belül is, de az utóbbi időben már kezdtek felfigyelni az eredményeinkre.

Őry Csaba 2004 óta képviselő Brüsszelben. Az Európai Néppárt képviselőcsoportban 14 fős a magyar delegáció, 27 bizottságban dolgoznak. A képviselő beszélgetőtársa Szabó Róbert, a megyei közgyűlés elnöke volt, aki a képviselői munkára, a magyar érdekeke érvényesítésére, a szocialisták brüsszeli ténykedésére, a Tavares-jelentésre is kíváncsi volt.
Elég erősnek érzik magukat, hogy a magyar érdekeket képviseljék – mondta Őry Csaba. Szorosan együttműködik velük három erdélyi és két felvidéki képviselő is. Azt mondja: nemcsak a Fidesznek, a magyar választóknak is jó, hogy ilyen sokan vannak a néppárti képviselőcsoportban.
A Tavares-jelentést ideológiai alapúnak nevezte, a német liberálisok akartak ezzel erősíteni a helyzetükön, és megtörni a Néppárt hegemóniáját. Azt mondja: nagy politikai vita volt, de semmiféle jogi következménye nincs. Nem jellemző, de nem is egyedi, hogy az ellenzék kiviszi az országon belüli vitákat nagyobb plénum elé.
Őry Csaba arról is beszélt: hazánk megítélése sokat romlott az utóbbi időben a Néppárton belül is. Az utóbbi időben kezdenek felfigyelni az eredményeinkre – mondta. Őry Csaba felhívta arra is a figyelmet: az unió nem egy külső hely, mi magunk vagyunk.