Női OB I.: ZF-Eger – Szentes 13-8

A női vízilabda OB I-ben a negyedik fordulóban játszotta szezonbeli első rangadóját az egri csapat. Az ugyanúgy három győzelemmel, de gólkülönbséggel az egriek mögött a második helyen álló Szentest öt góllal győzte le a ZF-Eger. Szerdán ismét rangadó következik, de idegenben, a Dunaújváros vendégeként.

A vendégeknél új edző, Tóth László irányítja a csapatot és a fiatalok mellett új igazolásként egy-egy holland, brit és görög válogatott játékos segíti a munkát. A negyedik fordulóig, vagyis eddig az összecsapásig mindkét csapat hibátlan eredménysorral büszkélkedhetett. Bár az első találatot Gémes Alexa révén a vendégek jegyezték, utána zsinórban három egri gól következett. Az első negyed 3-2-es egri vezetéssel zárult. A második nyolc perc eleje kifejezetten jól sikerült a hazaiaknak. Négy gólt lőttek, míg a vendégek egyet sem. Ez, illetve a jó védekezés meg is alapozta a folytatást. Kisebb megingása a harmadik negyedben volt a házigazda egrieknek, de még az is belefért, hogy ezen a napon kifejezetten rosszul lőtte az Eger a büntetőket: ötből négy kimaradt, de így is öt góllal, 13-8-ra nyert a ZF-Eger.
A férfiakhoz hasonlóan a női bajnokságot is a címvédő egriek vezetik. Most már csak a szintén hibátlan mérleggel álló Újpest tart lépést Ráskiékkal. Szerdán 19:30-tól ismét rangadó vár az egriekre, csak most idegenben, a Dunaújváros vendégeként. Hétfőn sorsoltak a szolnoki Magyar Kupa négyesdöntőre is. November 15-én az elődöntőben a Szeged lesz az ellenfél, így a másik párban Dunaújváros – Szentes összecsapás lesz.

Női vízilabda OB I, 4. forduló. 2013. november 2.
ZF-Eger – Hungerit Szentesi VK 13-8 (3-2, 5-2, 3-3, 2-1)
Eger, Bitskey Aladár uszoda, 100 néző. Vezette: Bors László, Birri Gabriella.
ZF-Eger: Gangl – Zajácz 1, Ráski 5 (1/1), Pócsi, Cigány 2 (3/0), Pengő 2, Somhegyi 2 (1/0). Csere: Clayton 1, Veréb, Vályi F. Vezetőedző: Kelemen Attila.
Szentes: Gundl – Győri 1, Van der Sloot, Kádár, Kövér-Kiss 2, Gémes 2, Hevesi. Csere: Etiebet, Magyar, Elbert, Rácz 3, Terefou (kapus). Vezetőedző: Tóth László.
Gól – emberelőnyből: 5/3, ill. 11/3.
Ötméteresből: 5/1, ill. 0
Kipontozódott: Van der Sloot (29.)
Sárga lap: Tóth László (26.)

A 4. forduló további eredményei:
ASI DSE – Dunaújváros 3-23
ZF-Eger – Hungerit Szentes 13-8
Honvéd POLO – BVSC-Zugló 7-12
Szegedi Vízmű – Újpest VSE 12-13

A bajnokság állása:
1. ZF-Eger 4 4 0 0 82-30 12
2. Újpest VSE 4 4 0 0 57-30 12
3. Hungerit Szentes 4 3 0 1 54-32 9
4. Dunaújvárosi Főiskola 4 2 1 1 59-26 7
5. BVSC-Zugló 4 1 1 2 37-47 4
6. Honvéd POLO 4 1 0 3 32-67 3
7. Szegedi Vízmű T&N 4 0 0 4 32-61 0
8. Angyalföldi SI DSE 4 0 0 4 21-81 0

5. forduló, november 6., szerda:
18:30 BVSC-Zugló – Szegedi Vízmű T&N
18:30 Honvéd POLO – Hungerit Szentes
19:30 Dunaújvárosi Főiskola – ZF-Eger
19:30 Újpest VSE – ASI DSE