Tanösvény a Mészhegyre és a Nyerges-tetőre

Új, körülbelül 5 kilométer hosszú tanösvény mutatja be a egri Mészhegy és Nyerges-tető környékének kultúrtörténeti emlékeit. Az útvonal mentén kaptárköveket, barlanglakásokat és bújókat láthatnak a túrázók. A turistajelzések felfestése és az információs táblák kihelyezése után novemberben szakvezetett túrán mutatják be az érdekességeket.

A terepi munkák utolsó szakaszába értek az új tanösvény kialakításánál, ami az egri Mészhegy és Nyerges-tető környékét mutatja majd be. A nemrég kialakított végleges nyomvonal befejező szakaszát a Debreceni Egyetem hallgatói szabadítják ki a növényzettől.
Ezt a területet, amelyen több kaptárkövet, elhagyott barlanglakást is találhatunk, 1995-ben nyilvánították helyi védettségű természetvédelmi területté. Az egri Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület pályázaton 3,7 millió forintot nyert tanösvény kialakítására. Az új útvonal oda-vissza körülbelül 5 km hosszú és becsatlakozik többek között az országos Mária útba, illetve a környék több kaptárkövét is fel lehet így fűzni egy túra alkalmával.
A Debreceni Egyetem földrajz tanszékéről több turnusban, több hallgató is segítette a munkát, akik környezetvédelmi, tájvédelmi terepgyakorlaton voltak itt.
Már csak a tanösvény jelzés felfestése az információs táblák kihelyezése van hátra. A projektzáró novemberben lesz, amikor szakvezetett túrán mutatják be egri Mészhegy és Nyerges-tető környékének érdekességeit.