Építészet világnapja

A Heves Megyei Építészkamara által alapított Heves Megye Építészetéért életműdíjat egy házaspár, Visnyei Györgyi és Fohl Károly, míg a Kulturált Környezetért nívódíjat Jacsó Tibor és Janik László vehette át ebben az évben. A díjakat az építészet világnapja, illetve hónapja alkalmából adták át.

Az Építészek Nemzetközi Szövetsége 1998-ban nyilvánította október 6-át az Építészek világnapjává, illetve október az építészet hónapja. A Heves Megyei Építész Kamara először négy évvel ezelőtt, 2009-ben adta át a Heves Megye Építészetért életműdíjat, illetve a Kulturált Környezetért nívódíjat. Előbbi díjat négy évente, míg utóbbit évente ítélik oda az arra érdemeseknek – mondta köszöntőjében Báthory Csaba, a Heves Megyei Építészkamara elnöke.
A Heves Megye Építészetéért életműdíjat ezúttal egy építész házaspár, Visnyei Györgyi és Fohl Károly kapta. Mint elhangzott, az elmúlt évtizedekben számos Heves megyei település és Eger rendezési tervét készítették el. A díjat Rátkai Attila egri főépítész és Báthory Csaba, a kamara elnöke adta át.
Az évente átadott Kulturált Környezetért nívódíjat idén egy szerzőpáros kapta. Jacsó Tibor és Janik László munkái közül az Agria TISZK Bartók Béla téri épületegyüttesének tervei nyerték el a bírálóbizottság tetszését. A két nívódíjas építész be is mutatta az érdeklődőknek a terveket.