72 óra kompromisszum nélkül

Hetvenkét munkaóra, háromszáz önkéntes, húsz helyszín. Hatodik alkalommal csatlakozott Eger a “72 óra kompromisszumok nélkül” elnevezésű országos akcióhoz. Idén háromszor több egri diák végzett önkéntes, szociális és környezetvédelmi munkát templomokban, könyvtárakban és szociális intézményekben, mint tavaly. A program egri házigazdája az egri Főegyházmegyei Ifjúsági Iroda volt.

Ismerkedéssel és feladategyeztetéssel kezdődött a Bazilikában a három napos önkéntes akció. Idén hét egri oktatási intézményből jelentkeztek a diákok, a legtöbben, száznyolcvanan az Andrássy György Szakközépiskolából. A program heves megyei koordinátora Federicsné Varhola Regina megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: öröm látni, hogy sok fiatal évek múlva is szívesen visszajön segíteni.
A háromszáz önkéntest idén húsz intézmény várta Egerben. A fiatalok a kétkezi, fizikai munka mellett, szellemi feladatokat is kaptak.
A diákok füvet nyírtak, lombtalanítottak, szemetet szedtek, számos parkot, játszóteret, elhagyatott sírt tettek rendbe. Az ápolónők munkáját is segítették a Markhot Ferenc Kórházban, és sétálgattak, beszélgettek a Bervavölgyi Idősek Otthonának lakóival. Értékeléssel és agapéval zárult a rendezvény.