A vértanúkra emlékezett a polgári kör és a Fidesz

Az összefogás a legfőbb üzenete 1848/49-nek, ilyenkor, az aradi vértanúkra emlékezve erre is felhívják a figyelmet – mondta Misz József , a polgári kör elnöke. Az Egri Végvár Polgári Körök Egyesülete megalakulása óta hagyományosan a gyásznap estéjén emlékezik meg a kivégzett tábornokokról.

A polgári kör, az egri Fidesz és a cserkészek a Knézich-táblánál emlékeztek. Patkós Attila nemzetünk gyászos napjának nevezte október 6-át, olyan napnak, amely a történelemben meghatározó, de nem egyedülálló, hiszen követte az 56-os forradalom és annak leverése is. Megemlékezett Görgeyről, a Világosra kivezényelt 200 ezer orosz katonáról.
Oltalmazd meg az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelmektől – idézte Patkós Attila Damjanich imáját. Az Egri Végvár Egyesület mindig október 6-án este emlékezik a vértanúkra.
Misz József elnök azt mondja: ma is ugyanolyan összefogásra lenne szükség, mint 1848/49-ben. Koszorút helyezett el a Knézich-táblánál a polgári kör, a Fidesz egri szervezete; a civilek gyertyával, mécsessel emlékeztek, majd Lenkey sírjához mentek.