Bemutatóra készül a színház

Déry Tibor művéből, Adamis Anna dalszövegéből és Presser Gábor zenéjéből született mg a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical, melyet éppen negyven évvel ezelőtt mutattak be. A Gárdonyi Géza Színház ebben az évadban ezzel a darabbal indítja nagyszínpadi előadásait. A darabot Bal József rendezte.

A 70-es évekbeli fesztiválok fiataljainak életérzése, útkeresése ma is aktuális- mondta Bal József, a darab rendezője a Képzelt riport egy amerikai popfesztivál című musical próbáján. A negyven évvel ezelőtt bemutatott előadás zenéje azóta önállóan is megél. Az egri előadásban megpróbálnak összhangot teremteni szöveg és zene között.
Az eredeti szereposztásban eredetileg Szívós Győző és Kascsák Dóra szerepelt, de az előbbi művész betegsége és az utóbbi színész külföldi útja miatt vendégművészek érkeztek a társulathoz. Józsefet a Thália színház művésze, Szegezdi Róbert játssza.
Eszter szerepére Trokán Annát, a Veszprémi Petőfi Színház művészét kérték fel.
Az előadásban még többek között Endrédy Gábort, Káli Gergelyt és Marjai Virágot láthatjuk, de a produkcióban a GG Tánc Eger művészei is részt vesznek. Az előadás bemutatója október 4-én lesz a Gárdonyi Géza Színházban.