Egri Csillag Születik

Tizenkét versenyző lépett színpadra szólóban, vagy zenekarral az Egri Csillag Születik tehetségkutató versenyen a Forrásban. A jelentkezők főleg angol számokkal készültek, de német, szerb és magyar nyelven is énekeltek, zenéltek. Ezen kívül akadtak saját dallal indulók is. A három legjobb stúdiófelvételt, teljes portfólió fotózást, ill. fellépési lehetőséget nyert.

Szalmási Ágnes saját dalával indult a versenyen.
A jelentkezők leginkább angol nyelvű feldolgozásokkal készültek. Az angol számokon kívül felcsendültek magyar, szerb és német dalok is.
Sokan voltak kíváncsiak az Egri Csillag Születik verseny tehetségeire, melyet először rendeztek meg a Forrásban. Elsősorban 14 és 21 év közötti fiatalok jelentkezését várták. A zsűrit Rázsi Botond, Bali Ádám és Nádasi István (Gibbon) alkotta.
A jelentkezők videóit május 31-e óta várták egy közösségi oldalon, ahonnan 12 versenyzőt választottak ki – a zsűri és a közönség szavazatai alapján. A zenekarok kizárólag saját dallal indulhattak, szólóban azonban feldolgozásokat is előadhattak a tehetségek.
A harmadik helyezett Garanc Géza lett, A dobogó második fokára Kis Viktória állhatott. Az első helyet és a vele járó stúdiófelvételt pedig Kovács Eszter érdemelte ki, aki a legfiatalabb volt az indulók közül, mindössze 14 éves. Eszter Adele egyik számával nyerte el a zsűri szimpátiáját.
A szervezők bizakodók a tehetségkutató jövőjét illetően, a következő évben már kétfordulósra tervezik a versenyt.