Labdarúgó NB III: Egri FC – REAC 3-0

A labdarúgó NB III-ban, a hatodik fordulóban megszerezte első győzelmét az Egri FC a Rákospalota ellen, de már Vojtekovszki Csaba nélkül, aki a mérkőzés előtt lemondott vezetőedzői tisztéről. Szombaton Hajdúböszörményben szerepelnek az egriek.

A lemondott Vojtekovszki Csaba helyét megbízott edzőként Molnár Róbert foglalta el. Az első félidőben rögtön az elején szinte futószalagon jöttek az egri helyzetek, a gólig azonban nem jutottak el a hazai játékosok. (1922_02 1:24) Erre a második félidő 54. percéig kellett várni, amikor Hádát a 16-oson belül szabálytalanul szerelték Dinkáék. Telek Ákos egyből a 11-es pontra mutatott. (2:01) A büntetőt Ablonczy Gerjén be is lőtte, ezzel vezetett az Eger 1-0-ra. (5:37) Támadásban maradt az Eger, négy perccel később Varga Máté indításával Milovanovic lépett ki a REAC védők közül. A mögötte érkező Palcunak passzolt vissza, aki Dinka közreműködésével talált a hálóba, 2-0 az Egernek. 10 perccel később még Milovanovic is betalált, beállítva a 3-0-ás egri győzelmet hozó végeredményt. Ezzel a sikerrel elkerült az utolsó helyről az Egri FC.
A további eredmények közül kiemelhető a Tiszaújváros hazai veresége a Felsőtárkánytól, gól nélküli döntetlent játszott a listavezető Hatvan a Ferencvárossal.
Szombaton 16 órától Hajdúböszörményben játszik az Eger.

NB III. Keleti-csoport, 6. forduló. 2013. szeptember 21.
Egri FC – Rákospalotai EAC 3-0 (0-0)
Eger, Szentmarjay Tibor Városi Stadion, 49 néző. V.: Telek Ákos (Dobsonyi László, Csáky Tibor)
Eger: Illyés – Varga M., Fenyvesi, Topčagić, Haburcsák – Borlean (Nagy T., 60.), Palcu, Ablonczy, Háda (Dér A., 79.) – Milić, Milovanović (Mikó, 83.). Megbízott edző: Molnár Róbert.
REAC: Almási – Dinka, Honti, Horváth, Kiss K. (Füle, 46.) – Switzer, Kiss T., Bojtor, Lucz (Simek, 59.) – Czimmermann, Farkas. Edző: Mátyus János.
Gólszerző: Ablonczy (1-0, 54. – 11esből.), Palcu (2-0, 58.), Milovanović (3-0, 69.)
Sárga lap: Honti (36.), Milovanović (39.), Füle (56.), Czimmermann (66.)

Az NB III. Keleti-csoport további eredményei:
FC Tiszaújváros – Fortress Felsőtárkány 0-3
Jászapáti FK – Putnoki FC 0-2
Kazincbarcikai SC – Cigánd SE 2-1
Egri FC – Rákospalotai EAC 3-0
Ferencvárosi TC II – FC Hatvan 0-0
Ebesi FC – Hajdúböszörményi TE 1-1
Veresegyház VSK – Létavértes SC 97 2-3
Debreceni VSC-DEAC – Nyírbátori FC 4-0

Következik:
NB III. Keleti-csoport, 7. forduló
Hajdúböszörményi TE (6.) – Egri FC (15.)
2013. szeptember 28., szombat, 16:00. Hajdúböszörmény