Eger Ünnepe

Hatvan civilszervezet mutatkozott be a 18. Eger Ünnepén. A Pro Agria Szakmai Díjat idén Román Gáborné, Maja kapta eddig végzett magas színvonalú munkájáért. Itt mutatták be az az Egri séták nem csak egrieknek könyv negyedik kötetét és az egrirege honlapot is.

Eger Ünnepe azért jött létre, hogy a városban – amely sok kulturális és sportrendezvényt tart elsősorban a turistáknak -, legyen egy olyan ünnep is, amely csak az egrieké – mondta Habis László polgármester a megnyitón. Egerben erős a civil összefogás – hangsúlyozta. Az idei év a jubileumoké: 150 éve született Gárdonyi és Bródy, tízéves a Przemysllel kötött testvérvárosi kapcsolat. Az ember életében a legfontosabb a másik ember, a közösség – ezt az Eger Ünnepét előkészítő bizottság nevében Somodyné Jámbor Ildikó, az Egri Civil Kerekasztal soros elnöke mondta. Szerinte az első ünnep még arról szólt: itt vagyunk, majd arról: sokan vagyunk, színesek vagyunk, most mindez együtt van jelen. Dr. Misz Mihály, civil kapcsolatokért felelős tanácsnok szerint a civil szervezetek az összefogásért vannak, azért jöttek létre, hogy magasztos cél érdekében segítsék az embereket. Arra kért mindenkit: tegyék a várost még szebbé.
A Pro Agria Szakmai Díjat idén Román Gáborné, Maja kapta meg eddig végzett magas színvonalú munkájáért. Hagyományosan az Eger Ünnepén lehet először kézbe venni az Egri séták nem csak egrieknek következő kötetét. Ilyenkor a mesélők, vagyis a szerzők dedikálják is a könyveket. Az Egri Lokálpatrióta Egylet a Cives Pro Urbe Alapítvány támogatásával 2000 példányban adta ki a negyedik kötetet. Az első kötetből már a második utánnyomást rendelik meg. Idén is megajándékozzák a könyvtárakat, iskolákat egy-egy példánnyal. Itt mutatta be az Egri Városszépítő Egyesület az egrirege honlapot. A séta, a könyv, az egrirege honlap mind azt a célt szolgálja, hogy minél több információt, érdekességet tudjunk meg a városról.
A hatvan civilszervezet közül 49 szervezet mutatkozott be a sátrakban, harminc produkciót állítottak színpadra. Kiállított a lengyel testvérváros is, jöttek civilek Rimaszombatról.