A Szeged jutott tovább

A hétvégi férfi vízilabda Magyar Kupa párharcok közül kiemelkedett a bajnok ZF-Eger és a kupagyőztes Szeged összecsapása. Az első találkozón, Egerben egy gólos előnyt szerzett a hazai csapat, a visszavágón viszont hárommal nyert a Szeged, így a Tisza-parti együttes jutott be a legjobb négy közé.

Négy-négy gól esett az első negyedben, majd a második nyolc percben a szegedi Juhász Zsolt találatára sokáig nem érkezett válasz. Az egri próbálkozások ekkor rendre elakadtak a szegedi zónán, illetve Nagy Viktoron. Biros a negyed vége előtt egyenlített, Tóth Márton viszont megint a Szegednek szerzett előnyt, 6-5-re vezetett Vincze Balázs együttese a félidőben. Az utolsó negyedig egyik csapat sem tudott egy gólnál nagyobb előnyre szert tenni. 8-8 után előbb a négy gólig jutó Biros volt eredményes büntetőből, majd Salamon pontos ejtése után zúgott a hazaiak tapsa és még a kanadai válogatott Kevin Graham is megtréfálta Nagy Viktort. 11-8-as egri vezetésről jött a végjáték, ami vendéggólokat hozott. 11-10-re nyerte az első mérkőzést a ZF-Eger.
Az a három gólos előny jól jött volna a vasárnapi visszavágón, ugyanis a Szeged pont ennyivel, 9-6-ra nyert. A Tisz-partiak ezzel bejutottak a legjobb négy közé a Szolnok, a Honvédot búcsúztató Kaposvár és a Vasas társaságában. A bajnokságban szombaton az újonc KSI-t fogadja a ZF-Eger.