Erdészek a gyermekekért

A Szlovák Állami Erdőgazdaság Rimaszombati Erdészete és az Egererdő Zrt. „Erdészek a gyermekekért” elnevezésű közös uniós pályázatán egy év alatt közel 8000 fiatalt sikerült bevonni a két országban. A program során erdőgazdasági szakemberek, közösen a pedagógusokkal próbálták minél szélesebb körben bemutatni az erdő világát és az erdészek, erdészetek munkáját.

A környezeti nevelés és a környezettudatosság jegyében nagyon sok programot szervezetek párhuzamosan a két erdőgazdaság területén a gyerekeknek, mint például az egy nap az erdőben, az ismerd meg az erdőt játékos vetélkedő, vagy a négy nap az erdésszel. Az esemény zárókonferenciáján dr. Jung László, az Egererdő Zrt vezérigazgatója kiemelte, a két erdészet korábbi jó együttműködése a közös program során is folytatódott.
A Szlovák Állami Erdőgazdaság Rimaszombati Erdészet üzemegység igazgatója, Peter Mixtaj értékelő beszédében kitért arra, hogy a pályázat zárása nem jelenti azt, hogy az eddig elvégzett közös munka kárba vész. Az oktatási anyagok, az internetes feladatok még évekig elérhetők lesznek sőt, akár további pályázatok alapjául is szolgálhatnak.
– Eddig két olyan terület merült fel, amelyben van esély a közös folytatásra: az egyik az erdőről való gondoskodás, a másik pedig a génállomány megőrzése, de szeretnénk folytatni – akár önerős megoldással is – a gyerekekkel való foglalkozást. – nyilatkozta kérdésünkre a Rimaszombati Erdészet üzemegység igazgatója.
Az egy év futamidejű, közel 139 ezer eurós Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósuló pályázat során 8000 főt, többségében gyermeket sikerült bevonni a különböző közös programokba. A magyarországi zárórendezvényen nem csak a már korábban is látott iskolai oktatási segédleteket lehetett megtekinteni, hanem az Egererdő Zrt. által a gyerekek meséinek és rajzainak felhasználásával kiadott könyvet is.