Pénzmosás

Az egyik legnagyobb országos bűnszervezetet buktatták le kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ és a Merkúr Bevetési Egység szakemberei. A rajtaütésben a bűnszövetség huszonhárom irányítóját, tagját fogták el, akiket csalással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, sikkasztással és csődbűncselekménnyel vádolnak.

A keddi összehangolt országos akció során száztíz millió forintnyi készpénzt,16 ingatlant, 80 személyautót és több tucat fegyvert foglaltak le. Tizennégy megyében háromszáz helyszínen csaptak le a bűnszervezet tagjaira.
A gyanúsítottak először Egerben és környékén működtettek úgynevezett cégtemetőt. Közel félezer céget csődöltettek be, tüntettek el, hogy ne lehessen azokat törvényi felelőségre vonni. A tevékenységet később áthelyezték más megyékbe is. Emellett fiktív munka-erőkölcsönzéssel is foglalkoztak. Négyszáz vállakozást működtettek papíron. Ezekbe az őrző-védő, takarító és fuvarozócégekbe szervezték ki a munkavállalókat, akik után évekig nem fizettek adókat, járulékokat. ezzel tízezer munkavállalót károsítottak meg és több milliárd forintot csaltak el. A nyomozás még 2010-ben indult Heves megyében.
Az eljárás során mintegy 200 bankszámlát fagyasztott be a hatóság. A gyanúsítottakat költségvetési csalással, pénzmosással, közokirat-hamisítással, sikkasztással és csődbüncselekménnyel vádolják.
A kihallgatások két napja tartanak, a bíróság egy hónap múlva dönt a gyanúsítottak előzetes letartóztatásának meghosszabbításáról.