Elmarad a kamaraopera-fesztivál

Elmarad a hétvégére tervezett egri kamaraopera-fesztivál. A legfőbb ok az, hogy a szervezők és az önkormányzat nem tudtak megegyezni az anyagi támogatást illetően.

Tavaly nagy reményekkel indult, idén elmaradt a kamaraopera-fesztivál Egerben. Dr. Palotai Zsuzsanna, az önkormányzat Humán Szolgáltatási Irodájának vezetője elmondta: idén bruttó hétmillió forint összegű támogatást ítélt meg az önkormányzat a II. Kamaraopera-fesztivál megrendezésére. A város kérése az volt, hogy olyan produkció is érkezzen Egerbe, mely nagyobb létszámú közönséget vonz. Szabó Sipos Máté, a fesztivál ötletadója így beépítette a programba a Carmina Burana nagyszabású előadását. A szervezők egy kulturális pályázattól is reméltek támogatást, de nem nyertek. Szabó Sipos Máté továbbra is a bruttó hétmillió forintos keretösszegből szervezte a fesztivált, de időközben az összeget egymillió forinttal lecsökkentették.
Dr. Palotai Zsuzsanna hozzátette: már a fennálló idő sem lett volna elég ahhoz, hogy a fesztivált eredményesen megszervezzék. Szabó Sipos Máté telefonon elmondta: számára egyértelmű volt, hogy a hétmillió forint a pályázat eredményétől függetlenül rendelkezésére áll, így meglepte, amikor az összeget lecsökkentették. Mint mondta: az egymillió forint elvonás lehetetlenné tette egy tisztességes fesztivál megrendezését, a Carmina Burana előadásra viszont a város már nem tartott igényt.
Hozzátette: a fesztivál megrendezéséről ilyen körülmények között le kellett mondania. Továbbra is úgy gondolja, hogy Eger adottságaihoz a változatos és igényes kamaraprodukciókból álló fesztivál a legjobb és legkifizetődőbb választás, szerinte a fesztivál jövője a város kezében van.