Csalással vádolják a tánciskolát

Egri és debreceni tánciskolák vezetői és tanárai ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség. Az iskolák négy éven keresztük összesen nyolcvanmillió forint támogatást igényeltek jogtalanul. Olyan diákok után is kértek támogatást, akik nem jártak a tánciskolákba. Az ügynek 18 vádlottja van.

Ebben az épületben működött az Ifjú Tehetségek Műhelye. Többek között modern táncot, néptáncot tanítottak itt a gyerekeknek. Az iskolának az egri mellett Pétervásárán volt székhelye és együttműködtek két debreceni tánciskolával is. Az alapfokú művészeti iskolát működtető alapítvány több esetben normatív támogatást is igényelt. 2004 és 2007 között összesen majdnem nyolcvanmillió forintot, jogtalanul. Olyan tanulók után is igényeltek ugyanis támogatást, akik nem is vettek részt az oktatásban. Az ügyészségi szóvivő hozzátette, hogy a vádirat szerint a vádlottak hamis bizonyítványokat állítottak ki, a gyerekek csak részben vagy egyáltalán nem kapták meg azt a képesítést ami az oklevelükön szerepelt. A Heves Megyei Főügyészség most emelt vádat csalás és közokirat-hamisítás gyanújával az egri művészeti iskola vezetője ellen. Vádat emeltek még az iskolát működtető alapítvány titkára, és a két debreceni tánciskola vezetője és pedagógusai ellen is. Az ügynek összesen 18 vádlottja van.