Gondos: A baloldal ismét hazugságokkal próbálja ijesztgetni az embereket

Tömegek elszegényedését okozta a Gyurcsány – Bajnai-kormány – reagált az MSZP sajtótájékoztatóján elhangzottakra dr. Gondos István, a megyei közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője. Gondos szerint az előző szocialista kormányok megszorításokkal sújtották a magyar embereket: magas adóval, rezsiköltségekkel, devizahitelekkel. A Fidesz-kormány által bevezetett családi adózásnak köszönhetően 900 ezer szülő 160 milliárd forint adókedvezményt tudott érvényesíteni – emelte ki a frakcióvezető, és hozzátette: a Fidesz folytatja a családok megsegítését.

Dr. Gondos István sajtóközleménye:

A Gyurcsány-Bajnai-kormány veszélyes és szélsőséges politikája tömegek elszegényedését okozta. Kormányzásuk alatt tönkretették az országot és a magyar embereket. Megduplázták a munkanélküliséget, az ország, a települések és a családok is eladósodtak. Százezreket taszítottak devizahitelekbe, egész térségek éltek uzsorakölcsönökön. A baloldal veszélybe sodorta több százezer család otthonát és megélhetését. Sorozatos megszorításokkal sújtották a magyar embereket: a fizetés felét elvitte a magas adó, a másik felét a rezsi. A Gyurcsány-Bajnai-szövetség a gáz árát háromszorosára, az áramét kétszeresére emelte, a nyugdíjasoktól egy havi nyugdíjat vett el, csökkentette a béreket és a családtámogatásokat. A korábbi adórendszer büntette a gyermekvállalást. 2002 után a kormány eltörölte a gyermekek utáni adókedvezményt, ezzel növelve a népességfogyás veszélyét. A Fidesz ezzel szemben bevezette a családi adózást, ennek keretében 2011-től kezdve 900 ezer szülő mintegy 160 milliárd forint adókedvezményt tudott érvényesíteni évente. A nagycsaládosok keresete több mint 20 százalékkal nőtt ezáltal.

Amikor a baloldal szegény embereket és nyomort lát, akkor saját szélsőséges kormányzásának következményeit láthatja. A Fidesz elkötelezett amellett, hogy folytassa a családok segítését; a rezsicsökkentéssel, családi adórendszer bővítésével és a devizahitelesek segítésével.