Virágos Magyarországért – Egerben járt a zsűri

Egerben járt a Virágos Magyarországért zsűrije. Háromszáz település nevezett a versenyre. 1994 óta hirdetik meg, Eger a kezdetek óta részt vesz benne.

A belvárosrehabilitációt, a fejlesztéseket mutatta be Sós István alpolgármester a Virágos Magyarországért zsűrijének. Azt mondta: szeretnék, ha a felújítás után ismét olyan szépek lennének az egri közterületek, mint korábban. Beszélt az új közösségi terekről, a Végvári vitézek és a Gárdonyi térről. Több új zöldfelülettel gazdagodik a város, itt lesz helye a virágosításnak és a köztéri alkotásoknak – mondta.
Idén háromszáz település indult a Virágos Magyarországért versenyen. Több szakmai zsűri járja az országot, lassan minden településre eljutottak. Ebből a régióból, Heves, Nógrád és Jász-Nagykun – Szolnok megyéből nagyon kevés, összesen 28 város és falu jelentkezett. A versennyel szeretnék elérni azt, hogy a lakosság is magáénak érezze a zöldterületeteket, tegyen is érte.
Eger a kezdetek óta részt vesz a Virágos Magyarországért versenyen. Tavaly a város miniszterelnöki díjat kapott, az „Év Főkertésze díj” is egrié, Ferenczy Tamásé lett. A Városgondozás 1 millió 200 ezer négyzetméter közterületet felügyel. 3200 négyzetméterre százezer egynyári növényt ültetnek ki, emellett 27 ezer fát gondoznak. A zsűri megnézte az Érsekkertet, a belvárost, a strandot, az Év fája címet elnyert platánt, a Szépasszonyvölgyet. Megismerkednek a Nyitott kertek programmal is.