Biztonságban a madarak

Elektromos légvezetékeket cseréltek földkábelre, leszigetelték a madarakra veszélyes régi elektromos kábeleket, és a tartóoszlopokra madárkiülőket, költőhelyeket szereltek. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága egy éve kezdte meg madárvédelmi programját. A négyszáz millió forintos uniós forrásból biztonságossá tették a a védett madarak számára a Dél-hevesi és Dél-borsodi tájvédelmi körzetet.

A légvezetékek miatt Heves és Borsod megyében évente több tízezer, többnyire védett madár pusztul el áramütésben.Főleg a nagyobb testű madarak túzok, sasok, sólymok vannak veszélyben.A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága egy sikeres pályázatnak köszönhetően eltávolította és földkábellel helyettesítette a veszélyes vezetékeket.
A földkábel nemcsak madárvédelmi és esztétikai szempontok miatt előnyösebb a légkábelnél. Akár 50 évig is üzemel karbantartás nélkül. Ahol más közművezetékek miatt nem volt lehetőség földkábel építésére, a régi elektromos hálózatot burkolt, szigetelt vezetékekkel szerelték fel. Az új oszlopokon, szabad vezetékeken madárbarát eszközöket is elhelyeztek.
A védett madarak számára költőhelyeket is elhelyeztek az oszlopokon.
A munka folytatódik. 2015-ig a teljes hevesi sík és a borsodi mezőség középfeszültségű elektromos hálózatának mintegy tízezer oszlopfejét szigetelik.