NB I-re készül az EKFSC-Globál Safe

Augusztus 31-én az Érd elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozik be a női kézilabda NB I-ben az újonc Eszterházy Károly Főiskola Sport Club csapata. Az új edző, Herczeg Béla irányításával készülnek az egri lányok, akikhez hét új játékos csatlakozott.

A főiskola kézilabda csapata még sosem szerepelt a honi bajnokság legjobbjai között. Legutóbb, 1987-ben indult a női NB I-ben egri csapat, az Eger SE, akik egy év után búcsúztak az első osztálytól. Az EKFSC-Globál Safe sincs könnyű helyzetben. A nyári időszakban sokáig csak a négy távozó játékosról, Lászlóról, Hrankairól, Forgácsról és Őriről lehetett hallani. Az új edzőről és az erősítésekről egészen mostanáig nem volt hivatalos hír. Az edzéseket a kispadra visszatérő Herczeg Béla irányítja – bár ahogy mondta, még nincs szerződése – segítője a korábbi vezetőedző Hegedűs Tibor, Rutka Péter pedig mint technikai vezető segíti a munkát. Hét új játékos érkezett, mind fiatalok. Az NB I-es rutin még hiányzik, ennek megfelelően az elvárásokat is ehhez igazították.
9350 0:36 Nem is eredményekben – lépegetnénk előre. 0:56 Herczeg Béla vezetőedző, EKFSC-Globál Safe
A mérkőzéseiket két helyen, a Győr és az FTC ellen a Városi Sportcsarnokban, míg a többi találkozót a Leányka úti Eszterházy Csarnokban játsszák. A pályahitelesítés mindkét helyen megtörtént, bár vannak még kiküszöbölendő problémák. Csütörtökön Vácott játszanak előkészületi mérkőzést az egriek, majd Orosházán vesznek részt egy tornán. Hazai pályán legközelebb augusztus 21-én láthatjuk a lányokat, amikor a szlovák HK Danlog Partizánske és a Vác társaságában három csapatos felkészülési tornát rendez az EKFSC.

Távozók:
László Barbara – Levanger HK (norvég)
Forgács Judit – Vasas
Hrankai Regina – MTK
Őri Annamária – abbahagyta

Érkezők:
Bárány Krisztina (Veszprém Barabás)
Fehér Viktória (Kiskunhalas)
Héjjas Tímea (Hajdúböszörmény)
Sári Barbara (Yellow Winterthur – Svájc)
Sterbik Anita (ZRK Halas Jozef Ada – Szerbia)
Todorović, Marija (ORK Beograd – Szerbia) szerb
Trbović, Tatjana (ZRK Vardar Skopje – Macedónia) szerb