Fürdőház, csúszda, babamedence – szinte minden elkészült a strandon

Végéhez ért a termálfürdő – az Új Széchenyi Terv keretében megvalósult – fejlesztése. Több mint 700 millió forintból több elemmel is bővült az egri strand. Megújult a kavicsos medence, babamedencét, napozóteraszt építettek, már több hete működik a kétszáz méteres, hárompályás csúszda. A fürdőház felépítésével nemcsak a kínálat bővült, hanem a strand az időjárástól is függetlenné vált.

Herczeg Flóra, az egri nyár háziasszonya énekelt a strand turisztikai fejlesztésének zárórendezvényén. Lugosi Dénes ügyvezető igazgató úgy fogalmazott:éppen ideje volt, hogy megújuljon a fürdő. Sok szolgáltatással bővült a paletta., a fürdőházzal például elérték, hogy az időjárásnak sincsenek kiszolgáltatva. A munkát tavaly októberben kezdték, a bekerülési költség 700 millió forint volt, az unió ennek csaknem felét adta.
A bor, a víz és a szerelem meggyötör, de meg is gyógyít – ezzel a latin közmondással kezdte a beszédet Habis László polgármester. Ezek Eger értékei is. Azt hangsúlyozta: a város nemcsak a kitűnő borok hazája szeretne lenni, hanem fürdőváros is. Most már a termálfürdő minden korosztály számára minden évszakban nyújt élményeket. Úgy látja: a fejlesztés hozzájárul a város idegenforgalmához. A sajtótájékoztató után bejárták a fejlesztés helyszíneit. Megnézték az egyes medencét, amelyet megosztottak egy termálvizes ülőmedencére és egy úszásra alkalmasabb hideg vizűre. A csúszdát hivatalosan Kárpáti Rebeka avatta fel. A babamedence mellett napozóteraszt alakítottak ki, a fürdőházban két medence és pihenőgaléria várja a vendégeket. Hamarosan megnyílik a Hadnagy úti bejárat is. Hétvégén kétnapos fesztiválon népszerűsíti a Termálfürdő a fejlesztést. A vendégek kipróbálhatják a csúszdát, vetélkedők, könnyűzenei programok várják a strandolókat. Megrendezik a hagyományos strand szépe választást, fellép többek között Tóth Gabi, Bereczki Zoltán, Feke Pál, Király Viktor, bemutatkozik a Berényi Kft.