Séta a vasútállomáson

Az egri vasútvonal és a vasútállomás történetével ismerkedhettek meg a lokálpatrióták sorozata, az Egri séták egrieknek résztvevői. Többek között arról hallhattak, hogy milyen nagy eseményeknek volt tanúja az állomás. Itt járt például 1938-ban az aranyvonat, ezzel hozták István ereklyéjét, a Szent Jobbot.

Stílusos volt a fogadtatás. MÁV-szignállal köszöntötték a vasútállomáson az egri vasút, az állomás épületének történetére kíváncsi sétálókat. Alig találtak anyagot és olyan embert, aki a témával foglalkozna – mondta a szervező, dr. Renn Oszkár. Végül néhány fiatalra bukkantak, akik – ahogy fogalmazott -„vasútmániások”.
A vasút fővonalát valószínűleg a domborzati viszonyok miatt nem hozták erre, túl sok földmunkára lett volna szükség – mondja a mesélő, Varga Sándor. Célszerűbb volt a Bükk- és a Mátraalján vezetni a vasútvonalat, nem itt a hegyek között. Az egri másodrendű vonalként épült meg 1872-ben, valószínűleg eredetileg is ez az épület állhatott itt. Sok dokumentum nem áll rendelkezésre. Kiemelkedő eseményeknek is tanúja volt a vasútállomás. 1938. július 4-én a Szent Jobbot szállító aranyvonat is begördült ide.
Erről felvételek, képeslapok is készültek. Nemcsak az egri állomás történetéről mesélt Varga Sándor, hanem például a füzesabonyi vasútállomáshoz fűződő, Egerben is ismert történetről, mely szerint elcserélték a tervrajzot, és Fiume helyett itt építették föl az impozáns állomást. Varga Sándor szerint ez egy városi legenda. A vasútállomást ért bombázásról Farkas Péter mesélt.
A következő héten a virágos Egerről lesz szó, a nyitott kertek programról, a találkozó a Green Parkban, az Attila utcában lesz.