Kirakatba tesszük Gárdonyit

Ismét indul a kirakatverseny. A Kereskedők Eger Belvárosáért és az önkormányzat közösen hirdette meg, augusztus 5-éig még lehet jelentkezni. A téma idén pedig mi más is lenne, mint Gárdonyi?

Rendeztek már kirakatokat a bor éve jegyében, volt téma Eger régen és ma, Eger csillagai, most pedig a Gárdonyi-emlékév az apropó: a jelentkező üzleteknek Gárdonyival kapcsolatos kirakatot kell készíteniük – mondja Hajdú György, a Kereskedők Eger Belvárosáért Egyesület alelnöke. Arra is felhívják a kereskedők, kirakatrendezők figyelmét: Gárdonyinak nem csak egy regénye volt, nyugodtan térjenek el az Egri csillagok világától. Az alelnök szerint ha végigolvassák ezeket a könyveket, sikerülhet olyan – a profilhoz, az üzlet szellemiségéhez illő – gondolatot találni, ami egy jó kirakat alapja lehet.
Eddig a megszokottnál kevesebb üzlet jelezte, hogy részt vesz a versenyben, 15-en neveztek. A versenyt az egyesület és az önkormányzat közösen szervezi. Augusztus 5-éig lehet jelentkezni, a lényeg az, hogy addigra készüljön el az értékelhető kirakat.