Járműszentelés

Szent Kristófra, az úton lévők védőszentjére emlékezve járműveket szenteltek vasárnap este a Pyrker téren. A közlekedési eszközök megáldását a szervezők, az Egri Főegyházmegye és a Magyar Autóklub szeretné hagyománnyá tenni Egerben. Első alkalommal 22 autó és egy motor tulajdonosa élt a lehetőséggel.

Szent Kristóf a zarándokok, utazók, legújabban pedig az autósok védőszentje. Úgy tartják, megóv a balesetektől. Emléknapjához, július 25-hez közeli vasárnapon a sofőrök az Ő közbenjárását kérik és imádkoznak a balesetmentes közlekedésért. A járműszentelés hagyománya 15 évvel Lentiben honosodott meg először, s vált országos szokássá. Egerben első alkalommal kérhettek a közlekedők áldást magukra és gépkocsijukra. A szentelést Dr. Csizmadia István pápai prelátus, kanonok, az egri székesegyház plébánosa végezte.
Pallagi Judit szerint a közlekedésben nagyobb odafigyelésre és toleranciára lenne szükség.
Kriston László csaknem 10 éve vezet, a városban a közlekedési morált alapvetően jónak ítéli meg.
A szertartás végén a Bazilika plébánosa egyesével megáldotta a járműveket, kérve Szent Kristófot adjon szerencsés megérkezést az utazóknak.