Gyermek Úszó Bajnokság – Miskolc, 1. nap

A korosztályos országos úszó bajnokságok közül ezen a hétvégén a gyermek korcsoport küzdelmeit rendezik Miskolcon. A csütörtöktől szombatig tartó eseményen az Egri Úszó Klub 12 sportolóval képviselteti magát. Az első nap után 1-1 arany és bronzérem, valamint 2 ezüstérem volt az egriek mérlege. Holló Balázs 200 méteres mellúszásban szerzett bajnoki címet.

Hatvanhárom hazai egyesület vesz részt az idei, sorrendben 46. Országos Gyermek Bajnokságon. Az Egri Úszó Klub 12 versenyzőt nevezett. Tavaly 8 érmet, 2 aranyat, 4 ezüstöt és 2 bronzot szereztek az egri versenyzők. Már az első nap megvolt az első bajnoki cím, ráadásul a fiúk 200 méteres mellúszását követően az első két helyen egriek álltak a dobogóra. Holló Balázs 2:33,29-cel lett első, Kripkó Ádám pedig 2:35,81-gyel második. Balázs előtte 200 vegyesen új korosztályos városi csúccsal még egy ezüstérmet is begyűjtött.
Az első nap az érmek tekintetében a fiúké volt, hiszen a negyedik egri érmet, bronzérmet, a Babús Benjamin, Kripkó Ádám, Holló Balázs, Melegh Milán összetételű 4×100-as fiú vegyesváltó nyerte. A lányok 4×100-as gyorsváltója és Cseke Petra 200 vegyesen egyaránt negyedik helyen zárt. Az Egri Úszó Klub az első napi eredmények után az ötödik helyen állt az éremtáblázaton. A OB szombaton zárul.