Leánykák a város alatt

Kevés figyelmet kap az Egri Leányka, ezért találta ki hat évvel ezelőtt az Egri Leánykák Éjszakáját Tietze Nándor. Az egykori érseki pincerendszerben minden nyáron több hétvégét is ennek a bornak szentelnek. Most öt borászat kínálta a borait; pohárral a kézben lehetett végigjárni a másfél kilométeres, fáklyákkal és gyertyákkal kivilágított útvonalat a pincében.

Nem volt NAV, adót viszont már ekkor is fizettek az emberek, az egyházi tizedet többnyire borban – meséli az idegenvezető. Az egri egyházmegyéhez az ország egyötöde tartozott. Ide, a pincébe évi 200-250 ezer akó, vagyis 10-13 millió liter bor került.
Ilyenkor, nyaranta, havonta egy-egy hétvégére visszatér a bor az egykori érseki pincékbe. Júniusban, júliusban és augusztusban is megrendezik az Egri Leánykák Éjszakáját. Valamikor ugyanis Egerhez a Bikavér mellett az Egri Leányka nevét kötötték a borfogyasztók. Ezt a fénykort szeretné visszahozni Tietze Nándor Pál, így találta ki hat évvel ezelőtt az Egri Leánykák Éjszakáját.
Másfél kilométer hosszú utat járnak végig a látogatók, miközben sorban ismerkednek az egyes borászatok leánykáival.