Beindult az építőipar?

11,2 százalékkal nőtt a építőipar termelése májusban az egy évvel korábbi adathoz képest- közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A szervezet jelentése szerint a növekedéshez az épületek szerkezetépítését végző és az út- és vasútépítéssel foglalkozó szervezetek termelésének emelkedése járult hozzá. A megyei építőipari vállalkozások nem érzékelnek javulást. Szerintük erős visszaesés tapasztalható -akár a tervezést, akár a kivitelezést nézzük.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb vesztese az építőipar volt. A 2008-as válság óta jelentősen csökkent az építkezések száma, nagyon sok építőipari vállalkozás ment csődbe. A folyamat most megtörni látszik-állítja a Központi Statisztikai Hivatal. A szervezet adatai szerint 11, 2 százalékkal nőtt az építőipari termelés májusban, az év első öt hónapjában 7,5 százalékkal nőtt az ágazat termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az idén áprilisban az építőipar termelése 9,8 százalékkal nőtt éves és 1,4 százalékkal havi bázison. A növekedést azonban a teljes szektor nem érzékeli, különösen igaz ez a magasépítés és épületépítés területén dolgozó nagyszámú mikro-, kis- és középvállalkozásokra. Báthory Csaba, a Heves Megyei Építész Kamara elnöke híradónknak úgy nyilatkozott: taglétszámuk 2008 óta 15-20%-kal csökkent, folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik kamarai tagságukat szüneteltetik vagy teljesen megszüntetik. A lakásépítések száma tovább csökkent, és visszaesett a lakásépítési engedélyek száma is. Helyzetükön az sem segített, hogy január 1-jétől jelentős változások léptek életbe az építési törvényben.
Az elnök szerint az iparág fellendüléséhez kiszámíthatóbb jogi környezetre, több megrendelésre vagyis fizetőképes keresletre lenne szükség.