Sárga lehet a Minorita

Valószínűleg sárga lesz a Minorita templom főhomlokzata. Eddig a lila, a szürke, a barna és a sárga különböző árnyalatai kerültek szóba. Több mint húsz árnyalat közül választottak. Mára már csak két lehetséges szín maradt, mindkettő sárga. A végleges döntés a templom színéről néhány héten belül születhet meg.

Hetek óta találgatják az egriek milyen lesz a Minorita templom színe a felújítás után. A jelenleg látható szín csak az alapozófesték színe, erre kerül majd rá a végleges árnyalat. Ma felfedték a védőháló mögötti részt, ahol több sávban láthatók a lehetséges színek. Volt aki azt hitte csíkosra festik, de a falon látható mintázat csak a szóba jöhető színek próbája miatt került fel a homlokzatra. Eddig 20-22 árnyalatot teszteltek, mára már csak két szín maradt. Rátkai Attila főépítész azt mondja: a templom kőelemeivel kell harmonizálnia az új színnek. A legutóbbi egyeztetés után a sárgának két árnyalata jöhet szóba, de a végleges színről majd az Örökségvédelmi Hivatal dönt. A templom hajórészének színét most nem változtatják meg, így nem lesz egységes a felület, de később tervezik ezt is restaurálni. A főépítész szerint néhány héten belül meglesz a végleges szín. A festék speciális, légáteresztő lesz. Amint ezt beszerzik elkezdődhet a homlokzat festése.