Hegyifutó Maraton OB

Az Egri Testedző Club tavaly rendezhetett először hegyifutó Országos Bajnokságot az Eged és a Várhegy környékén 12 kilométeres távon. Idén változott a helyszín és a táv is. A mezőny a Török utat követve a felsőtárkányi tó mellől indult. Az Országos Bajnokság mezőnye ezúttal a maratoni távot, 42 km-t teljesített, de a futófesztivál résztvevői ennél rövidebb távokat is választhattak.

A több mint 70 résztvevő maratoni, félmaratoni, hegyifutó kupa, 8 km, váltó és tó körüli gyermekverseny közül választhatott.
A 8 km-es táv első befutója az egri Révész Tamás volt, aki 41 perc 9 másodperc alatt teljesítette a penzumot. Az első kör végére hatalmas eső, felhőszakadás zúdult a környékre. A maratoni mezőny tagjait ez nem zavarhatta, hiszen nekik ötször kellett ezt a 8,1 km-es, 1700 méter szintkülönbséget tartalmazó távot teljesíteni. Ez a leggyorsabban, 4 óra és 28 másodperc alatt a Miskolci Egyetem versenyzőjének, Karlowits-Juhász Tamásnak sikerült. A tavalyi egri versenyen, a 12 km-en is ő győzött.
A második-harmadik helyet kibérelték a debreceniek, a Bihari Atléta Bírók Sport Egyesületének versenyzői. Gulyás János alig három, míg a harmadik Spitzmüller Zsolt kilenc perccel maradt le a győztestől.
A hölgyeknél összesen ketten neveztek a maratoni távra: Bóla Emília, a Spuri SC-től és Druskó Zsófia a Kanizsai Futóklubtól.
Bóla bukkant fel először a célegyenesben. Ideje 4 óra 51 perc 53 másodperc.
A kiírás szerint a maratoni felnőtt női és férfi 1. és 2. helyezés automatikus kvalifikációt jelent a Hosszútávú Hegyifutó Világbajnokságra, ami Lengyelországban lesz, augusztus 3-án.