Megkezdődött a Kaláka Fesztivál

Második alkalommal költözött Egerbe a Kaláka Fesztivál. A négy nap alatt koncerteket, kiállításokat, gyerekprogramokat szerveznek. A napközbeni koncertek az Eszterházy téren, az estiek a várban, az éjszakai táncházak a Bartakovics Béla Közösségi Házban várják az érdeklődőket. A rendezvény kapcsolódik a Gárdonyi- és a Bródy-emlékévhez is.

Cseh Tamás-kiállítás nyitotta meg a 34. Kaláka Fesztivált, a rendezvénynek másodjára ad otthont Eger. Gryllus Dániel úgy fogalmazott: a város ideális helyszíne lett a fesztiválnak.
A program a Líceumban adott verskoncerttel folytatódott, ahol Lackfi János műveit az Aphonia, Varró Dániel verseit a Kosbor együttes zenésítette meg. Varró Dániel gyerekkora óta járja a Kaláka Fesztiválokat, és természetesen a verskoncerteket is.
Az idei fesztivál kiállítással és dalnokversennyel a Gárdonyi- és Bródy-emlékévhez is kapcsolódik. Emellett koncertek, kiállítások, gyerekprogramok várják majd a látogatókat, fellép többek között a Szélkiáltó, a Hot Jazz Band, a PASO, a Napra zenekar és Palya Bea. A koncerteket az Eszterházy téren és a várban, az éjszakai táncházakat a Bartakovics Béla Közösségi Házban.