Nyári gyermekétkeztetés

Több mint 3 millió 800 ezer forint állami támogatást nyert Eger a nyári gyermekétkeztetésre. Ebből a forrásból mindössze kétszáz rászorulónak jutna minden nap meleg étel, ezért az önkormányzat úgy döntött a rendelkezésre álló keretet kiegészíti, így a vakáció végéig 425 gyermek kap ingyen ebédet.

A hátrányos helyzetű gyermekek már hétfőtől kapják az ingyen ebédet.
A nyári gyermekétkeztetés az iskolai időszakon kívül biztosítja a gyermekek számára a napi egyszeri meleg étkezés lehetőségét. A kormány-anyagi forrás biztosításával – segítséget nyújt az önkormányzatoknak a feladat ellátásához. Ennek feltétele, hogy az alapanyagok egy része nem utazhat negyven kilométernél többet, azaz helyi termelőktől kell a települések konyháinak megvásárolni rolex replica. Heves megyében idén 3010 gyermeknek biztosított a szociális nyári étkeztetése. Eger önkormányzata erre a célra több mint 3 millió 800 ezer forint állami támogatást kapott, amely kétszáz gyermek ellátására elegendő.
A nyári gyermekétkeztetés két helyszínen zajlik Egerben, és június 24-től augusztus végéig vehetik igénybe a rászorulók.