A Magyar Úszó Szövetség elnökének, Gyárfás Tamásnak a javaslatára az Európai Úszó Szövetség június negyedik szombatját az Úszás Napjává nyilvánította. Ehhez a kontinens 52 tagszövetsége, így a magyar is csatlakozott, vagyis június 22-e igazi vizes ünnep volt Európában.

Egerben a Bitskey uszodában ezen a napon ingyenes volt a belépés. A 14 év alatti fiataloknak 200 métert, míg a 14 évnél idősebbeknek 500 métert kellett leúszniuk ahhoz, hogy átvehessék azt az emléklapot, ami igazolja, hogy ők is részt vettek a Magyar Úszás Napján.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata két váltót is kiállított ebből az alkalomból. Rátkai Attila főépítész Visontai Józsefnél tanult meg úszni.
A felnőttek mellett a kisebbek – és persze a nagyobb gyerekek – is bemutatták, hogy hogyan tudnak úszni.
Egerben ez nem meglepetés, hiszen a 2001/2002-es tanévtől úszásból is érettségit tehetnek a középiskolások.
Szombaton, ugyanebben az időpontban a strand is tele volt úszó és lubickoló emberekkel. Az Egri Vízilabda Klub főtámogatója vizes juniálist tartott a dolgozóknak és családtagjaiknak. Ha összesített készítünk a Magyar Úszás Napja egri eseményeiről, akkor elmondhatjuk, hogy a Bitskey uszodában több mint 800-an éltek a lehetőséggel. A regisztrált úszók összteljesítménye meghaladta a 260 km-t.

Hasonló cikkek