Egri séták

A Dobó utcában folytatódott az Egri séták egrieknek sorozat. Szecskó Károly mesélő azt mondta: több feltételezés is van arról, melyik is volt a város legrégebbi utcája, de a Dobó utca biztos, hogy az elsők között volt.

A Dózsa György térről indult a séta. A vár bejáratától, az ókaputól nem messze gyülekeztek a sétálók. Szecskó Károly történész azt mesélte: korábban a tér Hitlerről, azt megelőzően XI. Ince pápáról volt elnevezve.
Hamarosan pedig újra nevet változtat: Tinódi tér lesz.
A Tinódi-szoborról is mesélt, 2002-ben állították fel. Azt is elmondta: Tinódi Lantos Sebestyén valóban járt a várban. Rögtön az ostrom utáni napon megjelent. A Dobó utca Eger egyik legősibb utcája – mondta Szecskó Károly. Az épületeket, azok egykori neves tulajdonosait is bemutatta. Például a Galassy-házat, ahol 1937-től múzeum működött. A házak zöme a XVIII. század második felében épült, van néhány a század elejéről is.
Kiemelte a török műemlékeket is, a minaretet és a Valide Sultana fürdőt. Az egykori fürdőben egyébként éppen most folyik a rekonstrukció. Ugyanígy most állítják helyre az Irgalmasok rendházát.
A következő séta a Neumannhoz vezet, majd július elején a várba, ahol a Levelek a Don-kanyarból kiállítást nézik meg. Ezután pedig dr. Gál Lajos vezeti majd a borról szóló Egri sétát.