Eger a rézmetszeteken

A héten az egri várba vezetett az egri séta. Ezúttal a korabeli Egert bemutató rézmetszetekről hallhattak előadást az érdeklődők.

A téma, vagyis az Egert ábrázoló rézmetszetek, sokakat érdekelt. A vár déli kapujánál dr. Fodor László régész fogadta az újabb egri séta résztvevőit.
Az előadás előtt a résztvevők kis sétát tettek a vár területén és a Gótikus palota kiállítótermeiben, ahol több rézmetszet is látható. Bujdosné dr. Pap Györgyi történész elmondta, a várakat megjelenítő rézmetszetek lényegében korabeli haditudósítások voltak, a hírközlés képi valóságának olyan lenyomatai, ami aztán eljuthatott Európa más területeire is. Az első rézmetszetek az 1440-es évek elején készültek. Egerről a legelső ábrázolás 1567-ből, az ostrom utáni időszakból való. (2888)
Mai szemmel meglepő képet mutat a vár: egy kör alakú bástya, középen zászló, körben pedig egy kis patak van feltüntetve. Ez egy idillikus kép arról, hogy volt itt egy vár. A 16. században kevés rézmetsző volt Magyarországon, így ezek a képek nem is itt készültek.
Az 1596-os ostromról már egészen jó képek, vagyis haditudósítások készültek. Az 1617-es Huefnagel-féle rézmetszet az első, ami már-már fényképszerűen ábrázolja az akkori várat, több mai részlet is felismerhető. Ezekről később sok variáns is készült. Tavaly júliusban éppen egy ilyen színezett variáns került Egerbe Esztergomból.