Közösségi nap Felnémeten

Oldtimer traktorok, főzés, bor, ovisok és zene – többek között ezzel lehetett találkozni a III. Felnémeti Közösségi Napon. A közösségről, az összefogásról, a felnémeti hagyományok őrzéséről szólt ez a nap. Kis kiállításon bemutatták a Finomszerelvénygyár történetét is.

Megérkeztek az oldtimer traktorok Felnémetre, ezeket az egykori Finomszerelvénygyár egyik utódcége hozta el. Még Berva moped is volt. Az iskola aulájában pedig kiállításon mutatták be az 1951-ben alapított gyár történetét. Az összefogás része az emberiség történelmének – ezzel kezdte az áldást Szabó József Béla címzetes kanonok, felnémeti plébános. Kitért arra is: az árvízben is szükség van az összefogásra.
Vallusné Farkas Andrea szervező, a Felnémeti Civil Kerekasztal tagja azt mondta: jók együtt, és jól érzik magukat. A kerekasztal harmadik éve szervezi meg a közösségi napot. Összejönni jó kezdés, együtt maradni haladás, együtt is dolgozni siker – ezzel a Henry Ford-idézettel utalt az összefogás erejére Rázsi Botond alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője. Együtt akarják előre mozdítani Felnémet ügyét, együtt őrzik a felnémeti identitást, hagyományokat. A színpadon felnémetiek és egriek mutatkoztak be, közben a sátrak mögött kezdődött a főzés – a vendégül látom a szomszédom elnevezésű főzőverseny. A felnémeti bort is bemutatták. A sátrakban találkozni lehetett a városrészben élő művészekkel, azok alkotásaival, de volt egészségügyi szűrés, többféle tanácsadás. A harmadik közösség nap este koncerttel zárul.