Európa Év Fája

Szerda este adták át Brüsszelben az Európa Év Fája díjat, melyet idén az egri keleti platán nyert el. A rangos eseményen Habis László polgármester mellett Sós István alpolgármester, a strand és a városgondozás igazgatója képviselte Egert.

Brüsszelben az Európai Parlament épületében adták át az Európai Év Fája díjakat szerda este. Az ünnepségen az Európai Unió környezetvédelemért felelős biztosa méltatta a versenyt, kiemelte a környezetvédelem, a környezetei értékek fontosságát. Mint elhangzott: ez a verseny felhívja a figyelmet arra az értékre, amelyet a fák jelentenek az emberi környezetre. A verseny győztese a strand területén álló keleti platánfa lett, a díjat Habis László polgármester vette át. Az eseményen elmondta: nagy dicsőség Magyarországnak és Eger városának is, hogy az egri fa elnyerte a díjat. Az Európai Év Fája versenyben a harmadik egy ír, a második egy lengyel település fája lett. A 250 éves egri platánra egyébként összesen 14 ezren szavaztak, az egriek mellett a nagyobb magyar városokban élők és a testvérvárosok lakói is. Az egri termálfürdő platánfája egyébként akár 400 évig is elélhet.