Trianoni megemlékezések

Trianonra emlékezett Recsken a Jobbik. Vona Gábor pártelnök arról beszélt, hogy meg kell védeni a magyar földet és munkahelyeket kell teremteni ahhoz, hogy megszűnjön a trianoni átok. A párt egri szervezete megemlékezését a Hatvanikapu téren folytatta, ahol szimpatizánsaik és szövetségeseik is megjelentek.

Idén Recsken is megemlékezett a Jobbik a trianoni szerződés 93. évfordulójáról. Vona Gábor a Jobbik pártelnöke azt hangsúlyozta: Trianon nem békediktátum, hanem kivégzési okirat volt Magyarország számára. Arra figyelmeztetett: a magyar ember zsigereiben él a trauma a mai napig, de erőt kell meríteni abból, hogy túlélte a nemzet a tragédiát. Kiemelte: minden évben meg kell megemlékezni Trianonról, mert az a cél, hogy megszüntessük azt.
Az országos szervezet mellett az egri Jobbik is megemlékezett Trianonról. Egy kötelet húztak ki a Hatvanikapu térre, ami a történelmi Magyarország északi határát szimbolizálta. Boros Béla a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott: miközben Németország tönkretételén dolgoztak az akkori hatalmak, Magyarországot végezték ki. Hozzátette: országunkat erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele Trianon bűneibe. Ecsedi Tamás a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom városi elnöke azt mondta: június 4-e nem lehet ünnep, egy 93 éve tartó igazságtalanságot ünnepelni bűn, hazaárulás. Dolgozni kell azért, hogy az elszakított terülteken élő magyarság jövője szebb legyen. Sérelmezték, hogy eddig egyetlen kormány sem követelte vissza az elrabolt földeket. Mindkét megemlékezés koszorúzással végződött.