Újabb csillag a szalonban

Szabó Attila, a Kossuth-díjas Csík zenekar prímása volt az Egri Csillag Szalon vendége. A moderátorral, Rázsi Botonddal nemcsak beszélgettek, zenéltek is.

Zene, kötetlen beszélgetés és bor – minden együtt volt, ami egy jó estéhez szükséges. A szervezők változtattak az eddigi renden, a borozgatást is beépítették a beszélgetésbe, így először Gál Lajos mutatta be a borait. A pohárba elsőként Egerszóláti Olaszrizling került, erre a borra Gál Lajos azt mondta: olyan a magyar embernek, mint egy feleség – mindig mellette áll, megbízható és diszkrét.
Szóba került Attila és a népzene viszonya. Arra a kérdésre, hogy a Kossuth-díj vagy a Dobó Kardja Rend tagsága a nagyobb elismerés, Szabó Attila azt mondta: Egerben nehezebb muzsikálni, és nehezebb beszélni is róla. Ha az ember munkáját itthon ismerik el, az sokat jelent, megtisztelő, hogy ott kap elismerést, ahol él.  Sokat dolgoznak, a zenekar idén 25 éves.
Szabó Attila Egerben járt főiskolára, itt ismerkedett meg a népzenével is.  Hatéves kora óta hegedül. Idén a Csík zenekarral Kossuth-díjat kapott.  Az Egri Csillag Szalon következő vendége Buzánszky Jenő,  az Aranycsapat legendás, 49-szeres válogatott védője lesz. Vele június 6-án lehet találkozni a Polgárok Házában.