Fegyházbüntetés és felmentés

Hét év és három hónap fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék a Szlávy-gyilkosság elsőrendű vádlottját, a másodrendű és harmadrendű vádlottat bizonyítottság hiányában felmentették. Wappler László elsőrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség Wappler esetében súlyosbításért, a másik két vádlott esetében pedig a bűnösség megállapításáért fellebbezett. Az elsőrendű vádlott a felmentését kérte.

Wappler Lászlót azzal vádolják, ő adott megbízást arra, hogy 1997. július 31-én a „Balaton királyaként” ismert Szlávy Bulcsú vállalkozót budaörsi irodájába csalják és ott megöljék. Szlávy holttestét Wappler egyik barátnője XII. kerületi garázsának szerelőaknájába rejtették és bebetonozták. A holttest akkor került elő, amikor a rendőrök tetten érték Wapplert, aki éppen a betonpadlót törte fel. A vádhatóság szerint Wappler azért ölette meg Szlávyt, mert az megerőszakolta barátnőjét. Később őrizetbe vették Szlávy testőrét, majd néhány hónappal később Wappler beosztottját is.
A Pest Megyei Bíróság 2007 januárjában első fokon tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte Wappler Lászlót, az ügy másodrendű vádlottja hat, a harmadrendű tizenkét év fegyházbüntetést kapott.
A Fővárosi Ítélőtábla a döntést 2008 áprilisában hatályon kívül helyezte és új eljárást írt elő az ügyben. A megismételt eljárásban a Heves Megyei Bíróság 2009 októberében bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottakat. A Fővárosi Ítélőtábla azonban újra megsemmisítette a döntést, így az ügy ismét visszakerült első fokra, ugyancsak a Heves Megyei Bíróságra. Az Egri Törvényszék 2011. október hó 21. napjától kezdte el – immár harmadjára – tárgyalni az ügyet, 17 tárgyalási napot tartott, 37 tanút hallgatott meg, új igazságügyi informatikai és távközlési szakértői véleményt szerzett be és ennek alapján hozta meg ítéletét. Eszerint Wappler László elsőrendű vádlottat hét év és három hónap fegyházbüntetésre ítélte,a büntetés tartamába a 2004. január 23-tól 2009. október 21-ig előzetes letartóztatásban töltött időt beszámítják. Mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, emellett több mint három millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte. A törvényszék a másodrendű és harmadrendű vádlottat az emberölés bűntette alól felmentette.