Szilárd burkolaton a pincékhez – utat avattak

Utat avattak a Kőlyuktetőn. Tízmillió forintból kapott szilárd burkolatot a pincesor előtti út, így már esős időben is megközelíthetők a pincék. Korábban feltöltötték a területet, parkolót, parkot alakítottak ki. A lajosvárosi majálist is itt tartották, több mint harminc baráti társaság, család jelentkezett a főzőversenyre.

Ma a személyes találkozók, közösségi rendezvények háttérbe szorultak, ez a majális az ellenpélda – mondta Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő a lajosvárosi majálison. A közösség ereje fontos, akkor tud sikeres lenni egy ilyen rendezvény, ha van közösségi tér, és itt éppen ilyet adnak át – fogalmazott Nyitrai. Habis László polgármester elmondta: mintegy tízmillió forintból, a város költségvetéséből készült el az út, a munkát egri cég végezte, száz év garanciát vállalt rá.
Harmadik éve rendezik meg a lajosváros majálist. A műsort civil szervezetek adták, a környékbeli boltok, vállalkozók is sokat segítettek. 2010-ben kezdte el rendezni a környéket az önkormányzat, ekkor fogadták el a szabályozási tervet. Feltöltötték a völgyet, padokat állítottak, parkolót, parkot alakítottak kiA majálison idén több harmincnégy család, baráti társaság főzött. Legtöbben gulyást, pörköltet – ami egy majálishoz illik.