Egy magángyűjtő, Péterváry István gyűjteményét mutatja be a Dobó István Vármúzeum. A Dobó-bástyában több mint 300 fegyver, műtárgy látható. Ennek a kiállításnak volt előzménye: 2005-ben már nyílt egy hasonló tárlat a várban a gyűjtő anyagából.

Érdemes megismételni a 2005-ös kiállítást – így látta a vármúzeum. A most megnyílt tárlat nem egyszerű újranyitása a nyolc évvel ezelőttinek, új darabokkal is gyarapodott a gyűjtemény – mondta Berecz Mátyás megbízott igazgató. Ilyen például egy zászló Rákóczi újratemetéséről, Tárkányi Béla díszszablyája, és azok az iratok, amelyek Guyon Richard, Bem József és Kmety György török szolgálatba állását igazolták. A várnak pedig – az igazgató szerint – szinte kötelessége a hadtörténettel, fegyverekkel foglalkozni.
Habis László polgármester szerint némelyik fegyvernek szimbolikus jelentősége van, ilyen Egerben Dobó kardja, amely az ég felé emelkedik, az egri csillagokra mutat. Fontosnak tartja, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a múlt fegyvereivel, és a jövőbe tudjanak tekinteni, amikor a múlt értékeit nézik.
A fegyver az egyrészt a technikai fejlesztés csodája, másrészt ékszer, megmutatkozik benne a régen élt emberek gondolkodás- és hiedelemvilága, művészete; a férfiasság szimbóluma is volt – emelte ki dr. Kedves Gyula hadtörténész. Azokkal a fegyverekkel, amelyeket a gyűjtők keresnek, a régi emberek többnyire hivalkodtak, a gazdagságukat, elsőségüket mutatták. A Dobó-bástyában nyílt kiállításon háromszáz műtárgy látható Péterváry István gyűjteményéből. A 17. századtól végig lehet követni a fegyverek fejlődését.A kiállítás a hadtörténész szerint kiváló oktatási segédanyag, de a hadtörténetben elmélyültebb látogatóknak is tartogat újat. Pozitívumként emelte ki, hogy a múzeum és a magángyűjtő együtt gondolkozott, és együtt hozott létre egy kiállítást. Ebben szerinte a vidéki múzeumok élen járnak. A történelem mindig hadtörténelem – ez a gyűjtő, Péterváry István mottója.