Százmilliós kérdés és trafik-ügy

Dr. Csarnó Ákos LMP-s képviselő arra kérte a polgármestert, hogy vizsgálja felül a város hulladékgazdálkodási feladatainak bővítése miatt elindított földvásárlást. Csarnó Ákos szerint ugyanis nem egyértelmű, hogy a bővítésre kiírt pályázatban szereplő 152 millió forintból hogyan lett 160 millió, a megvásárolandó négy földterületből pedig három. A képviselő a trafik-ügyről is beszélt. Egyben felszólította Horváth László kormánymegbízottat, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, amelyeket nyílt levélben juttatott el hozzá a trafik-botránnyal kapcsolatos ügyek tisztázása miatt.

Áprilisban döntött a város közgyűlése arról, hogy kibővítik a hulladékgazdálkodási feladatokat. Ehhez négy földterületet jelöltek meg vásárlásra, ehhez a pályázaton 152 millió forintos összeg szerepel. dr. Csarnó Ákos szerint a Költségvetési és Gazdálkodási Bizottság április 17-i ülésén merőben eltérő adatok és összegek jelentek meg. A földterületek száma háromra csökkent, az elkölthető pénz pedig 160 millióra emelkedett. Az LMP-s képviselő levélben kérte a polgármestert, hogy vizsgálja felül a földvásárlást.
Csarnó Ákos a trafik-ügyről is beszélt. Mint mondta két hete nyílt levélben fogalmazta meg kérdéseit Horváth László kormánymegbízott felé. Ebben elsősorban arra volt kíváncsi, hogy valóban a Fideszhez közeli vállalkozók, barátok, és családtagok kaptak-e lehetőséget a dohánytermékek árusítására. Csarnó Ákos a sajtón keresztül kérte a kormánymegbízottat, hogy válaszoljon a levélben feltett kérdéseire.