„Börtön az egész világ!”

Sérült gyerekeknek segített a börtön, a Pinceszínház és a fogvatartottak. És persze azok, akik megnézték a fogvatartottak előadását a moziban. A világ első és utolsó börtönkabaréja – ahogy hirdette magát az előadás – itt, Egerben született meg. Csaknem 170 ezer forint gyűlt össze, ebből nyáron táborozni mehetnek a Szalaparti iskola diákjai.

Pénteken mutatták be a városnak a Barácsok között című, műfaját tekintve telefonregényt a moziban. Ősszel castingon választották ki a szereplőket. Azóta próbálnak az Egri Pinceszínház művészeivel.
A Föld legkisebb, kétszemélyes börtöne, börtönből hazatérő férj, aki egy gyerekkel többet talál otthon – ezek is megelevenedtek a színpadon. A legtöbb jelenetben a humor forrása a telefon, amit cipőtalpban, macskában, vödörben rejtegetnek.
Ez az előadás nemcsak arról szólt, hogy mennyire jó színészek a fogvatartottak, arról is, hogy meg ki mernek állni, és adnak valamit másoknak. Az intézet küldetése, hogy megmutassák: a fogvatartottak emberek, és hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak – mondta Juhász Attila börtönparancsnok. Habis László polgármester szerint a börtönben folyó munka jó példa arra: az élet minden területén lehet nagyszerűt alkotni. Az est bevételét jótékony célra ajánlották fel. A Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény gyerekeinek teremtenek lehetőséget, hogy nyáron táborba tudjanak menni. A pinceszínház és a nyolc, színészként debütáló fogvatartott ezt közösen döntötte el. A polgármester igazi polgári értéknek nevezte, hogy a rászorulókon segítenek a fogvatartottak. Csaknem 170 ezer forint gyűlt össze.