A zeneipar első átfogó konferenciája kezdődött Egerben, az egyik egri pincészetben. A kétnapos rendezvényen többek között a zeneipar kilátásairól, állam és zeneipar viszonyairól, a tehetséggondozásról és a szerzői jogok szabályozásáról is szó lesz. A szakemberek és művészek által felvetett problémákra a konferencia másnapján politikusok reagálnak. A szakmai fórumra kétszáz résztvevőt várnak.

Nincs egység a zeneiparban, hangzott el a konferencia nyitó beszélgetésén, ezért fontos, hogy végre találkozzanak az iparág résztvevői, többek között művészek, zeneipari egyesületek képviselői, menedzserek, koncertszervezők, zenei újságírók.
A konferencia szervezőinek az a meggyőződése, hogy ha sikerül közösen megfogalmazni azokat a kérdéseket, problémákat, amelyek minden szakmabelit érintenek, és tudnak mellé tenni megoldási javaslatokat is, akkor van esély az összefogásra, hiszen alapjában véve a zeneipar egy sikeres üzletág.
Az iparág gondjai között megemlítették például a zenészek kiszolgáltatottságát, a digitális világ által okozott változásokat, de a külföldi zenék túlsúlyát is. Elhangzott az is, hogy ma egy sikeres zenésznek már nemcsak alkotni, hanem eladni is tudni kell.
A konferencia kapcsolódik a hétvégi Éter tehetségkutató zenei fesztiválhoz, melyet szintén Egerben rendeznek majd.
A konferenciát a tervek szerint a jövőben évente megrendezik.