A várban ragyogtak a Csillagok

Két tucat borászat, közel félszáz bor. Az Egri Csillag fesztiválon a bikavér volt a meghívott díszvendég, az egri fehér és vörös cuvée így együtt mutatkozhatott be. A borászok bejelentették: készül az első Egri Csillag grand superior öt pincészet öt borából. Tíz borászat pedig a Gárdonyi-év alkalmából Gárdonyi-borral jelentkezik.

Tarjányi Gyula superior-jelölt borát mutatja be. Csak jelölt, hiszen néhány hónapot még hordóban kell töltenie. Közben Gál Lajos borász bejelentette: a classicus és a superior Egri Csillag után idén öt pincészet megalkotta az első grand superior Csillagot is. A szabályok szigorúak: a terméshozam 35 hektoliter lehet hektáronként, a mustfok pedig minden összetevőnél minimum 20, és fahordóban kell érlelni. Ezt a bort öt pincészet egy-egy borából készítették, már fahordóban érlelődik. Nyáron lehet megkóstolni.
A fesztiválon a bordeaux-i borverseny eredményei is szóba kerültek. Negyven magyar éremből 18-at az egri borvidék borászai hoztak el.
Közben készülnek a Gárdonyi-borok. Az emlékévre tíz borászat jelentkezik ilyennel.
Két tucat borászat mutatkozott be a várban a II. Egri Csillag fesztiválon. Minden pincészet Csillagot és Bikavért hozott magával.
A megnyitón Habis László polgármester azt mondta: ez az egri bor egyik legszebb, és talán legüdítőbb ünnepe.
Nem egyszerűen az új egri cuvée ünnepe az Egri Csillag fesztivál, hanem az egri emlékeké, az egri embereké – mondják a szervezők. Ezért is rendezik a várban, és ezért hívtak meg olyan előadókat, akik egriek vagy kötődnek a városhoz.