FOCI, DE NEM MINDENÁRON!

Eger MJV közleménye

FOCI, DE NEM MINDENÁRON!

A pénteki és szombati nap egri sportsikerekről szól. Vízilabda ünnepet ülünk Egerben, amikor a ZF-Eger pólós lányai által elért szép eredményeknek köszönhetően városunk adhat otthont a Bajnokok Kupája négyes döntőjének, a Final Four-nak.
A vízilabda bizonyított: a ZF-Eger férfi csapata hosszú évek óta a hazai és nemzetközi élvonalba tartozik, s az elmúlt években a lányoknál is kiemelkedő sikereknek örülhetünk. Noha a hölgyek már korábban is indulhattak volna nemzetközi sorozatban, meggyőződésünk, hogy a klub a támogatókkal együtt felelősen járt el, amikor úgy döntöttek, hogy kivárnak. Az eredmények is őket igazolják, hiszen az egriek Európa legjobbjai között szerepelnek.
Bizonyítottak más kiemelt sportágak egri képviselői is, mint a birkózók, az úszók, vagy a kézilabdázók.
Bizonyított az Egri Városi Sportiskola is, hiszen sorozatban nyeri kategóriájában az országos elismeréseket, növendékei pedig – legutóbb a dzsúdós Rudinszky Ádám – számos nemzetközi sikert értek el, és a magyar sport jövőbeni reménységei.

Eger Önkormányzata felelős döntéseket hozott az elmúlt években. Minden, a város számára fontos ügy mellé odaálltunk, beleadtuk az erőnket, lehetőségeinket, és minden olyan ügy mellett ki is tartottunk, ahol azt láttuk, hogy ennek valamikor gyümölcse lehet.
Nem lehet azonban sikeres az együttműködés akkor, ha a másik fél működése követhetetlen, átláthatatlan, ha csak titkolózást és ígérgetést kapunk, ha Eger város nevét negatív színben tünteti fel egy klub tevékenysége.
Eger Önkormányzata a fentiek alapján nem vállalhatja tovább az Egri FC-vel való együttműködést és nem utalja át a támogatásként odaszánt összeget.

Indokaink:
– A stadionbérleti szerződés öt alkalommal nem vezetett eredményre, így az egyesületnek nincs érvényes bérleti szerződése.
– Az Egri FC tavaly július óta jelentős adósságot halmozott fel az üzemeltető Egri Városi Sportiskolával szemben.
– A klub tulajdonosainak kiszámíthatatlansága, sokszori ígérgetése vállalhatatlan helyzetet teremtett az egri labdarúgásban, nem működtek együtt azzal a főszponzorral, aki NB II-ből az élvonalba emelte az egri labdarúgást, és korrekt módon finanszírozta a mindennapi működést.
– A tulajdonosok nem adtak betekintést a TAO-val kapcsolatos számlákba sem, holott nyilvánvalóan nem megengedhető, hogy az önkormányzati tulajdonú létesítményben tervezett beruházásról szóló szerződést az egyesület tulajdonosa üzleti titokként kezelje.

Szeretjük a focit, de nem mindenáron, így az egri stadion hasznosításával kapcsolatos zártkörű, zártborítékos eljárás feltételeinek meghatározásáról szóló előterjesztést levettük a mai közgyűlési ülés napirendjéről. A klubnak szánt forrásokat az utánpótlás számára kívánjuk megőrizni és átadni. Eger csak olyan egyesületet támogat, ahol minden tisztán, követhetően és átláthatóan működik. Ha ilyen futballklub nem létezik, akkor az egri fiataloknak kívánunk sportolási lehetőséget biztosítani, és megmaradunk az utánpótlásnevelésnél.