Jegyzői kollégium

A közigazgatásban bekövetkezett változásokról, az állam és az önkormányzatok feladatmegosztásáról egyeztettek Egerben a Megyei Jogú Városok Szövetségének tagjai. A jegyzői kollégium ülésén a népszámlálás első adatairól Dr. Németh Zsolt, a KSH társadalomstatisztikai elnökhelyettese beszélt.

Számos intézmény került át önkormányzati fennhatóság alól államiba. Többek között az ezzel járó változásokról egyeztettek a megyei jogú városok képviselői Egerben.
Az MJVSZ jegyzői kollégiumán elhangzott: Heves megye a legnyugatiasabb megye Kelet-Magyarországon, azonban a főváros agglomerációjához képest még jócskán van hová fejlődnie. Az ülésen a KSH társadalomstatisztikai alelnökeke ismertette a 2011-es népszámlálás már nyilvános adatait. Azt mondta: kevés pozitívummal tud szolgálni, a magyar társadalom elöregedése és a népesség fogyása egyre nagyobb mértékű.
Az ülésen elhangzott: a magyar társadalom településhálózatában minden településnek saját funkciója van. A megyei jogú városokban él azonban a lakosság negyede, így arra kell törekedni, hogy az itt lakók megfelelő közszolgáltatásokban részesüljenek.