Negyedik Junior Expo

Százhúsznál is több fiatal vállalkozó mutatkozik be az egri bevásárlóközpontban a Junior Expón. A börzét már negyedik éve szervezik meg városunkban. Idén az ország szinte minden szegletéből érkeztek kiállítók a vendéglátás, az idegenforgalom, a reklámszolgáltatás, a tanácsadás, a divat területéről.

Széles szolgáltatás és termékkínálat várja az egri bevásárlóközpontba látogatókat. Van olyan stand, ahol a szemünk láttára készülnek a portékák. Bencze Boglárka hat éve készít foltvarrott táskákat, két éve vállalkozó. Azért jött az expóra, hogy termékeit széles körben megismertesse.A Junior Expót már negyedik éve hívta életre az Agria Universitas Egyesület. A fiatal, 35 év alatti vállalkozókat várták kiállításra az egri bevásárlóközpontba, idén több mint 120-an jelentkeztek. A kiállítók standjait szakmai zsűri értékeli, a legjobbak jutalma külföldi tanulmányút és kiállítás lesz.Az expó hivatalos megnyitóján Habis László polgármester elmondta, hogy az önkormányzat kezdetektől anyagilag is támogatja a rendezvényt, fontosnak tartják ugyanis, hogy a fiataloknak legyen kedve és lehetősége vállalkozni és bemutatkozni. Herman István a HKIK alelnöke arról beszélt, hogy a kis- és középvállalkozói réteg fontos szegmense a gazdaságnak, a nemzeti jövedelemnek közel ötven százalékát ők adják.
A Junior Expón átadták a Heves Megye Ifjú Kézművese díjakat is. Az elismerést idén hatvan pályázó közül öten érdemelték ki több kategóriában. A fiatal alkotók munkáit kiállításon mutatják be az expó ideje alatt.
A fiatal vállalkozók szombat estig várják az érdeklődőket a pláza első emeletén, a színpadon pedig zenekarok és más fellépő csoportok váltják egymást.