Heves megye hét tankerületében 2593 gyerek mehet első osztályba

Heves megyében zökkenőmentesen zajlik a beiskolázás, az egri tankerületben nincs túljelentkezés, egy gyerek sem marad ki az iskolákból – ezt Ballagó Zoltán a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Egri Tankerületének igazgatója mondta. Hozzátette, hogy megoldott a körzetes tanulók elhelyezése is, a diákok túlnyomó többsége a választott iskolába nyer felvételt. Dr. Gondos István a megyei közgyűlés FIDESZ-KDNP frakcióvezetője szerint az előző évek gyakorlatához képest idén semmilyen kirívó esemény nem történt, az MSZP tájékozatlan és riogat.

Heves megye hét tankerületében összesen 2593 gyereket írattak be az első osztályokba a 2013/14-es tanévre. Nincs túljelentkezés az egri tankerület iskoláiban, a mostanihoz hasonlóan a következő tanévben is 28 első osztályt indítanak – mondta az Egri Tankerület igazgatója. Ballagó Zoltán kiemelte, hogy a köznevelési törvény szerint minden hatodik életévét betöltött gyermek tankötelessé válik. A szülő vagy az óvodapedagógus viszont továbbra is eldöntheti, hogy a gyermek alkalmas-e az iskolára vagy még egy évet az óvodában marad. Az igazgató elmondta, hogy az Egri Tankerületben nincs probléma a beiskolázással. Ballagó Zoltán hozzátette, hogy a jogszabályban előírt maximális 27 fős tanulói létszám alatti osztályok indulnak. A szülők április 26-ig kapják meg a gyermek felvételéről vagy elutasításáról szóló levelet. Ez után 15 napon belül nyújthatnak be jogorvoslati igényt.